Elolvastam Jennifer E. Smith egyik művét, a "Milyen is a boldogság?" című könyvet. Az elejét nagyon nem szerettem, de azt mondták, később sokkal jobb lesz - és így is lett, a hatodik fejezetnél már faltam a sorokat.
Rövid, tömör tartalma; Egy filmsztár félregépel egy e-mail címet, így az üzenete egy lányhoz kerül, az állatgondozója helyett. Elkezdenek beszélgetni, aztán Graham (a filmsztár) felveti forgatási helyszínnek Maine-t, a települést, ahol a lány (Ellie) él. Találkoznak, egymásba szeretnek, de ugye nem forgathatnak örökké ott, miután végeztek visszatérnek Kaliforniába. 
Roppant mód beletudtam élni magam a lány szerepébe, és már vártam a könyv végét - hogy küzdik le a távolságot, stb. De nem lett vége..! Azaz vége lett, de nem igazi vége lett. Maradt bennem egy rakás megválaszolatlan kérdés: A távolság ellenére együtt maradnak? Ellie megismerkedik az apjával? Összeköltöznek később? Meddig tartják a kapcsolatot? És még számos más kérdés... Haragszok az írónőre, amiért ennyire befejezetlenül hagyta, és nem is tervez folytatást a könyvnek.. :( 
Közel állok ahhoz, hogy akár a Csillagainkban a hibában Augustus és Hazel, írjak az írónak, hogy mondja már el, mi a franc lesz velük a könyv után... Nem szeretem, mikor így van vége valaminek. :(

Augusztus 20-a van, az államalapítás ünnepe. A szomszéd városunkban is szokott lenni éjjel tűzijáték, amit minden évben megnézünk - és minden évben csodálatos. Véleményem szerint minden normális gondolkozású ember megnézné a tűzijátékot, na de a 10 éves húgom... Ő csak akkor jön, ha kap hamburgert, minek jöjjön, csak áll/ül és néz, meg a saját hangját nem hallja, ÉS! nem tud tabletozni. Ez élet? EZ?! Mondhatom, eléggé felment bennem a pumpa, mikor elkezdte az előadását, hogy ő inkább apámmal megy horgászni, mert ott tud tabletozni, és ha lemerülne akkor elmegy a nyaralóhoz és feltölti. Szomorú, hogy a szüleim - és én is - próbáljuk rávezetni, hogy ezt nem nevezik életnek, de reménytelen. Teljesen beszűkül lassan a látótere, és csak azt látja, hogy hol lehetne Wi-Fi-közelben, mert ha nem tud tabletozni, az egyenlő a halállal. 
Hálát adok az égnek, hogy én nem ebbe a rohadt elcseszett generációba születtem bele, és nekem még volt gyerekkorom!
Mikor én voltam annyi idős, mint most a húgom, egész nap kinn játszottam a barátaimmal, a játszótéren, és akkor jöttünk haza, mikor sötétedett, nem kellett anyámnak jönnie értem, hogy fáradjak már haza. Tíz évesen Nokia 3210-esem volt, nem holmi okostelefonok, táblagépek. Undorító, hogy egyre jobban elkorcsul a világ. Kérdem én (nagy felnőtt, 16 éves fejjel), mennyire lesznek önállóak az ilyen gyerekek?! 

12 nap múlva vége a nyárnak, és eddig még egyszer sem tettem ki a lábamat a faluba - csak öt házzal arrébb mentem, a mamámékhoz, meg vissza hozzánk. Se bolt, se park, semmi. Rég undorodtam valamitől ennyire, mint az utóbbi időben a falutól, ahol élek. Undorító, hogy tele van pletykás öregekkel. Mióta tavaly barátnőmmel elmentünk sétálni, és másnap azt hallottam anyámtól, hogy én miért megyek a barátnőmmel meg az öccsével almát lopni, a pohár betelt. Akkor határoztam el, hogy soha többé nem teszem ki a lábam a buszmegállótól tovább - bármit csinálok, másnap egy teljesen elkurtított változatot hallok vissza. Komolyan nincs jobb dolguk az embereknek, mint más életét kiszínezni? Ja, és már saját magunkat is megloptam, jó mi? :D

Írtam róla, hogy vettem még júliusban egy ördögbotot - ami amolyan "látványkellék", vagy nem tudom, hogy fogalmazzak, ha meggyújtják a végét, csodálatos látvány tárul elénk. Elkezdtem gyakorolni vele (nem, nem tüzessel), és azt hiszem, jövő nyárig eljutok arra a szintre, ha minimum heti 2× gyakorolok, hogy vehessek egy tüzeset is. Viszont rátaláltam a tüzes poira is, amit úgy írnék le, mint egy lánc, aminek a végén gyúlékony anyag van. Nem tudom, melyik lenne biztonságosabb első próbálkozásokra - az ördögbotnál fenn áll az esély, hogy leesik, míg a poinál én kaphatok lángra... Itt egy videó mindkettőről, hogy megértsétek, miről is pötyögök már 11 sor óta.

tüzes poi
tüzes ördögbot
sima ördögbot

Nemrég beszélgettem anyával, és feljött az a téma, hogy "Mi van, ha jövőre nem jön a *kedvenc cirkuszom* a városba?" Ehhez tudni kell, hogy nem minden cirkusz megy minden évben ugyanazon a vonalon - MNC. például tavaly még volt a városunkban, idén pedig kihagyták, mert nem érte meg nekik. A H. cirkusz csak dunántúli településeken vendégszerepel, míg E. cirkusz Duna-Tisza köza + Dunántúl, ők 5 éve - újraindulásuk óta - nem voltak Tiszántúlon, ezért félek minden évben attól, hogy a következő évben nem jönnek ide. 
Na, de a lényegre térve - anya szinte maga ajánlotta fel, hogy ha ide nem jönnek, elvisz a legközelebbi településre (ami számításaim szerint Szeged, 80 km), ahol fellépnek. Nem tudom, mi ütött belé, valószínűleg csak sejti, hogy egész évben ezért hisztiznék, és próbálja megelőzni, de tényleg nem tudom, mi járhatott a fejében, mikor kimondta, hogy akkor elvisz a legközelebbi helyre, ahol lesznek. Mindenesetre talán kezdi felfogni, hogy nekem ez a cirkusz sokat jelent, részben nekik köszönhetem, hogy még nem törtem össze.

Azt hiszem még régebben tettem említést a blogba arról, hogy vettünk egy nyaralót - aminek rendbehozásával nem kevés munka volt, lassan másfél hónapja dolgozunk rajta -, és mivel nem saját, hanem inkább családi (mama-anya testvére-és a mi családunk), mindenkinek van kulcsa hozzá. "Vicces", hogy anya tesója kétszer!! tette be a lábát a nyaralóba, akkor is csak 1-1 órára, a felesége pedig még egyszer sem, csak kívülről látta. Az egész átkozott nyaralóval a mamám, mostohapapám, apa, anya, húgom, barátnőm és én szenvedtünk! Senki más! Tervezünk nyár végére egy "házavató" bulit, főzéssel, sütéssel, stb. Ahová természetesen... hivatalos anya testvére, és az ő családja is. Persze, ez egyáltalán nem érdekelne, de egy fillért nem költöttek a ház rendbehozatalára, egy szemetet nem fogtak meg és dobtak ki, mégis van kulcsuk hozzá és mégis jönnek házavatóra? Interessant... Érdekes... A kisujjukat nem mozdították annak érdekében, hogy minél előbb rendbelegyen hozva a nyaraló, de inni tudnak jönni. Ilyen az igazi rokonság... 

És... Utálom. Túl kicsinek találom a betűket, eggyel nagyobb méret viszont undorítóan nagy. A félkövér betűkről ne is beszéljünk, azt se sikerült eltalálnom (jó, ez viszont megoldható, ha nem használok félkövér kiemelést). Nem hiszem, hogy egy héttől tovább fent lesz, talán még addig sem. Az alapötlet már régebben megvolt, tegnap 3!!! órán keresztül szenvedtem, hogy tetszen, és... fujj. :( Véleményeket szívesen várok a chatbe, a mai nap folyamán pedig még várható egy bejegyzés, délután.

1,5 óra. Ennyi, amennyit kibírtam az előző css-vel. Rosszul voltam tőle, komolyan. Ezt pedig imádom, bár nem saját. a b-r-e-a-t-h.gportal.hu-ról van. :) A 100 napos kihívást valamiért nem engedte belinkelni, szóval... Majd megoldom, valahogy. Remélem. Délután még jelentkezem. ^^

Uhm... Ennyit a délutáni jelentkezésemről. Holnap pótlom. Tényleg.